Hogyan kezdődött?

Városi lány vagyok. Pontosabban a kegyetlen betondzsungelből származom. Sőt, amikor beköltöztünk a frissen készült kocka ház harmadik emeletére (vagy második…. Attól függ, hogy magasföldszinttel vagy első emelettel számolunk, de ebbe most ne menjünk bele.), még játszótér sem volt és fű sem nőtt sehol. Van rólam egy kép, amin a szomszéd lánnyal „homokozunk” a ház előtt szétterített építési törmelékben.

A lényeg, hogy a faluval csak a Nagymamámnál töltött nyarakon ismerkedtem meg. Furcsa volt, hogy mindenki köszön egymásnak az utcán, mindenki tudja, hogy ki vagyok(!), annak ellenére, hogy nekem gőzöm sincs. A háznak, és a környezetének -gondolok itt az állatokra- fura szaga volt, és én estére csupa kosz lettem a kinti játéktól. Ez volt akkor az a hely, ahol szabadjára engedhettem a fantáziámat, és az alkotó kedvem.

Volt egy kis házikó, ahol Nagyanyám a kacsákat nevelte. Amikor felhagyott ezzel a hobbival, és a kacsák végleg kiköltöztek, megkaptam a házukat. Azt tehettem vele, amit akarok. Azt festhettem a falra, amit akarok. Még be is rendeztem pár tárggyal, amit itt-ott találtam, vagy Nagyi már nem használta. Aztán a disznóólak is kiürültek…, de ott az én városi orromnak már tényleg nagyon büdös volt a tartós maradáshoz, így neki sem láttam az átépítésnek.

A csűrben egyszer Nagyi készített nekem a saját háziszőtteseiből sátrat. Akkor épp nem lehetett kint játszani az idő miatt, de én nagyszerűen elvoltam a rögtönzött házikómban. Ha úgy vesszük, akkor a mai már a sokadik saját berendezésű otthonom. A tisztaság viszont az idők alatt sokkal fontosabb szemponttá nőtte ki magát…

Egyszóval Nagyinál sosem unatkoztam. Bezzeg otthon a négy fal között. Még ekkor sem gondoltam, hogy egyszer vonzani fog a falusi élet. Most sem mindig gondolom így, mert eléggé álmoskásak a mindennapok, viszont a környezet baromira inspirál. Mióta kiköltöztünk a városból újra úgy érzem magam, mint Nagyanyámnál. Bármilyen tervemet megvalósíthatom, nincsen akadály! Nem probléma, hogy hol tudok lecsiszolni egy darab fát, mert az erkélyen épp nem lehet porolni a frissen kiterített, száradó ruhák miatt. Nem néznek rám hülyén, mert az étkezőben tányérokat aggatok a falra, hogy az milyen ódivatú.

Napjaink felkapott country és vintage irányzatai is kedveznek, hogy újraéljem a gyerekkoromat. Minden tárgy, ami a mostani otthonunkban található, emlékeztet egy-egy emlékemre vagy álmomra. Ugyanis örök álmodozó vagyok. Ez hajt előre. Emlékszem otthon a betonban, az előszoba falán egy óriási, díszes fémkulcs lógott. Erre lehetett felakasztani a kulcsainkat. Anyukám azt mondta, hogy az a kulcs Tündérország kapujának kulcsa. A tündérek minden éjjel elviszik, és reggelre visszahozzák. Elhittem és imádtam! A tárgyat is, meg a hozzá kapcsolódó mesét is.

Ma is szeretem, ha olyan tárgyak vesznek körül, amikről ilyen meséket mondhatok a gyerekeimnek. Erre törekszem!